Partnereink

Ők már minket választottak

Magyar Suzuki Zrt.

A Magyar Suzuki Zrt. az európai járműgyártás meghatározó szereplője, Magyarország egyik vezető iparvállalata. A cég megbízásából több mint tíz éve toborzunk munkatársakat szellemi pozíciókba. Ez alatt az idő alatt százas nagyságrendben sikerült gépész-, villamos-, illetve mechatronikai mérnöki végzettséghez kötött üres pozíciókat feltöltenünk a vállalatnál.

Nem csak belföldön keresünk számukra kiváló szakembereket: a Magyar Suzuki Zrt. csapatát jelentős létszámban bővítettük indiai munkavállalókkal, akiket több lépcsőben toborzunk és utaztatunk be Magyarországra.

Waberer's

A Waberer’s International Nyrt. Európa egyik vezető nemzetközi komplett kamionrakomány szállítmányozója a saját flottával szolgáltatást nyújtó cégek szegmensében, Magyarországon pedig piacvezető a belföldi áruszállítás és komplex logisztikai szolgáltatások terén. 

Együttműködésünk, melynek keretében számos új sofőr kezdhette meg nemzetközi gépjárművezetői karrierjét a vállalatnál, egyike volt a Bányai Consulting legnagyobb 2021-es projektjeinek. Toborzásukat, kiválasztásukat és utógondozásukat azóta is cégünk szervezi.

AFT-Hungary

Az AFT az ARC Group tagjaként 2001 óta van jelen Magyarországon. Termékre szabott fémalkatrészeket fejlesztenek és gyártanak partnereik részére. Ügyfeleik között olyan világhírű márkák találhatók, mint a Tesla vagy a Ferrari.

Több mint 30 évvel ezelőtt a mérnökeik kitaláltak egy nagyszerű eljárást, ami egyesítette a hagyományos porkohászatot a műanyag-fröccsöntéssel. Több milliós darabszámban, rendkívül gyorsan és precízen gyártanak fémalkatrészeket az autóipartól a fegyvergyártáson át az űrtechnológiáig szinte minden iparág számára.

AFT-Hungary Kft. számára 2022-től közvetítünk gépkezelő és fémmegmunkáló munkatársakat, akiknek nem csak a toborzásában, de a felvétel utáni utógondozásában is részt veszünk.

Ceva-Phylaxia Zrt.

A Ceva egyike a világ 10 leggyorsabban gyarapodó állategészségügyi vállalatának. 6000 alkalmazottuk a világ 44 országban dolgozik, egyebek közt 13 kutató-fejlesztő központban és 23 gyártóüzemben.
A budapesti központú Ceva-Phylaxia a cégcsoport tagjaként vakcinák kutatásával és előállításával foglalkozik. Az elmúlt évtizedben egyre több sikert ért el külföldön: termékei 95%-át ma már olyan jelentős hústermelő országokba exportálja, mint Brazília, Thaiföld, Kína, Mexikó vagy Dél-Afrika. A vállalat elkötelezte magát az újítások mellett – ahogy ők fogalmaznak, valamennyi tevékenységük lelke az innováció.

Büszkék vagyunk arra, hogy nagy számú indiai mikrobiológus és biotechnológus toborzásával, illetve magyarországi beutaztatásával tudtunk hozzájárulni a cég sikereihez. 

Weiss Manfréd Művek

Weiss Manfréd által 1911-ben alapított csepeli öntöde a kezdetektől fogva jelenlegi telephelyén, a csepeli ipari parkban működik.

Az öntöde az elmúlt évtizedekben a komplex, nagy magigényű lemez-és gömbgrafitos öntvények közé tartozó szivattyú- és szerszámgép-öntvények gyártására szakosodott. Széleskörű gyártási tapasztalattal rendelkező, kiválóan képzett mérnök- és szakmunkás csapatának is köszönhetően termékei az EU és az USA piacain egyaránt megtalálhatók. 

Megbízónkhoz 2022 óta folyamatosan érkeznek általunk toborzott indiai munkavállalók: elsősorban öntödei munkások, daru és targoncakezelő kollégák kerültek Csepelre a mi közreműködésünkkel. 

Duvenbeck Logisztikai Kft.

A 8 országban több mint 34 telephellyel és 6500 munkavállalóval rendelkező Duvenbeck vállalatcsoport Európa vezető nemzetközi logisztikai vállalatai közé tartozik. A Bányai & Partners Consulting eddig több száz nemzetközi gépjárművezetőt közvetített ki részükre, akik Európa-szerte segítik az áruk szállítását. Speciális és nagy hozzáadott értékű utógondozási szolgáltatásunkkal is segítjük ügyfelünket.

Flextronics International

A Flextronics Magyarország számos iparágra kiterjedő, széleskörű tapasztalatával támogatja hazai és multinacionális partnereit. Ügyfeleik azért veszik igénybe szolgáltatásaikat, hogy gyorsan és hatékonyan alkalmazkodhassanak a piaci kihívásokhoz - termékeik teljes életciklusának bármely fázisában.

Magyarországon öt városban - Zalaegerszegen, Sárváron, Tabon, Gyálon és Budapesten - kínálnak komplex szolgáltatást a terméktervezéstől kezdve a mérnöki, gyártási, szerviz tevékenységeken át egészen a teljes körű ellátási lánc menedzsmentig. Szellemi és fizikai dolgozókat közvetítünk számukra, valamint a gyártósorok működésének biztosításával kapcsolatos outsourcing megoldásokkal segítjük a Flexet.

Magyarmet Finomöntöde Kft.

A Magyarmet Kft. 1981-es alapítása óta alkalmazza a viaszkiolvasztásos precíziós öntési eljárást, mellyel Magyarország vezető finomöntödéjévé vált. Beépítésre kész alkatrészei a feldolgozóipar különböző ágazataiban kerülnek alkalmazásra. Termékei széles palettáján többek közt élelmiszeripari gépalkatrészek, szivattyú- és szelepalkatrészek, petrolkémiai, műszeripari és eljárástechnikai termékek, energetikai alkalmazásokra gyártott termékek, valamint járműipari alkatrészek találhatók.

Az elmúlt időszakban a Magyarmet piacfejlesztési stratégiája az autóipar felé fordult: a Porschénak kipufogócsonkokat, míg a BMW csoport számára többféle megmunkált, szerelt, beszerelésre kész alkatrészeket gyárt.

A Magyarmet részére indiai öntödei munkások toborzását, beutaztatását és utógondozását biztosítjuk immár évek óta.

Polyax Alkatrészgyártó Kft.

A Polyax Alkatrészgyártó Kft. elődjét klasszikus „garázsműhelyként” alapította Gál János 1986-ban. Rátermettségének és szakmai hozzáértésének köszönhetően vállalkozása 1996-tól betéti társaságként folytatta tovább működését, ami ekkoriban fémipari alkatrészek előállítását, félkész alkatrészek megmunkálását és forgácsolást jelentett.
Napjainkban elsősorban közepes-, és nagy szériaszámú precíziós alkatrészek gyártásával foglalkoznak, akár a teljes gyártási folyamatot lefedve az alapanyag beszerzésétől a késztermékek kiszállításáig. A cég sikeres működéséhez, fejlődéséhez CNC gépkezelők toborzásával, közvetítésével és utógondozásával járulunk hozzá.

TT Sped Kft.

A TT Sped Kft. 1997-ben alakult: tevékenységüket egy használt hűtős szerelvénnyel kezdték, mellyel belföldön végeztek élelmiszerszállítást. Megrendeléseik növekedésével párhuzamosan 1999-ben a nemzetközi szállítási piacra is kiléptek, de a belföldi fuvar szállítás továbbra is fontos tényező maradt a cég életében. Megbízóik között termelő cégek és szállítmányozó vállalatok egyaránt megtalálhatók. Az általunk közvetített indiai munkavállalókat sofőr pozícióban foglalkoztatják.

Baton Transport

Az európai fuvarozásban jelentős szerepet betöltő dán tulajdonú BATON Transport, valamint annak magyarországi leányvállalata egyike állandó megbízóinknak: 2022. júliusa óta közvetítünk számukra indiai kamionsofőröket.
Több száz sofőrjük részére nem csak magyarországi tartózkodási engedélyt szereztük, de felkészítettük őket a GKI vizsgák sikeres teljesítésére is. A kapcsolatot a sofőrökkel belépésük után sem szakítottuk meg: utógondozási szolgáltatásunk keretében munkaviszonyuk teljes időtartama alatt teljeskörű gondoskodást biztosítunk számukra.

Indiában és Európában is széleskörű elismerést váltott ki a cég megbízásából indított „Trucking for Equality” CSR projektünk, melynek keretében indiai hölgyeket készítünk fel nemzetközi engedélyek megszerzésére. Az akadályokat sikerrel vevő hölgyek végül a BATON Transportnál dolgozhatnak.

Duvenbeck Immo

A több mint 1000 munkavállalót foglalkoztató Duvenbeck Immo a Mercedes gyár beszállítójaként végez komplex munkát. Cégünk raktári munkásokat közvetít ki számukra: áru összekészítőket, rakodómunkásokat, valamint gyártósori összeszerelő csapatok tagjait. Kollektívájuk végzi a kisebb autóalkatrészek pontos előkészítését és összeszerelését, az alkatrész-szettek elkészítését, a nagy méretű autóalkatrészek mozgatását, valamint az elkészült termékek minőségellenőrzését a Mercedes számára.